| Itt vagy most: Címkék » eloadas
Szakmai szemmel Belgium kettős kihívás. Egyszer azért, mert az Európai Parlament egyik székhelye, másszor pedig azért, mert a legbonyolultabb politikai rendszerrel bíró ország kerek e világon. Ebben a két témában tudásom elmélyítésére négy napom állt rendelkezésre, az ország minden tájáról érkező, velem utazó szaktársaimmal egyetemben.
Utazásunkat 13-án, szombaton kezdtük. Vonattal a pesti gyülekezőre, majd onnan busszal a belga fővárosba indultunk. ...
A héten nagy port kavart, hogy a Pécsi Tudományegyetem rektora nem engedte be egy egyetemi előadásra Vona Gábort, a Jobbik elnökét. A helyi sajtó szűkszavúan kommentálta a történteket, legtöbben csak a párt helyi szervezetének közleményét jelenttették meg az esettel kapcsolatban. Nálam személy szerint az verte ki a biztosítékot, hogy a párt a szervezőket is belemosta a botrányba, holott szerintem a ...
Két nappal a Jobbik meghiúsult egyetemi előadása után Thürmer Gyulával beszélgethettünk. Természetesen vele is egy külső helyszínen, hiszen az egyetem rektora következetesen ennek a találkozónak sem engedélyezte az egyetemi lebonyolítását. Az érdeklődők létszáma azonban azokat igazolta, akik korábban úgy vélték, a Jobbik elnökére is legalább ugyanannyian lettek volna kíváncsiak az egyetem falain kívül, mint azokon belül, hiszen még a nemzeti ...
Címkék:
pecs
egyetem
pte
eloadas
tanszek
phe
munkaspart
thurmer gyula
2009. november 01, 22:10
Tegnap délután Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje is évet, vagy ahogy ő fogalmazott, évtizedet értékelt. Azt sejteni lehetett, hogy Bokros beszéde messze elmarad majd Orbán Viktorétól, hiszen az MDF EP-képviselője nem nevezhető professzionális politikusnak, szemben a Fidesz elnökével, akinek több mint húsz éve volt arra, hogy vezetői képességét csiszolja. De még ezt leszámítva is alulmúlta minden várakozásomat a tegnapi produkció, amennyiben ...
Címkék:
bokros lajos
mdf
evertekelo
beszed
eloadas
gazdasag
tarsadalom
politika
2010. február 08, 22:10


