| Itt vagy most: Blog » Publikációk » A MEH helye és szerepe a központi közigazgatásban
"1989. október 23-án leomlott a Magyar Népköztársaság és kikiáltották a köztársaságot. Az ezt megelőző két évben már komoly változás volt megfigyelhető a kormányzás minőségében és rendszerében. Grósz Károly és Németh Miklós kormányfői regnálása idején már csírájában megjelent a politikai ellenzék, így a kormányzat a korábbi évtizedekben megszokott gyakorlattal ellentétben – noha demokratikus választások kiírása még nem volt napirenden – saját pozíciójának megőrzésére is kényszerült. Fokozatosan ki kellett lépnie a pusztán koordinációs és már-már automatizált döntéshozatali tevékenysége mögül, és politikai szerepet kellett vállalnia. Intézkedéseinek meghozatalakor pedig figyelemmel kellett lennie a már aktívan működő parlamentre és az országgyűlésen kívüli erőkre, érdekvédelmi tömörülésekre is.
Az országgyűlés és a kormány közötti munkamegosztás, valamint a kormányzaton belüli döntéshozatal rendjét nagyban befolyásolta az 1987. évi XI. törvény. A jogalkotási törvény amellett, hogy az államfői feladatokat ellátó Elnöki Tanács súlyát csökkentette, strukturális átalakításokra kényszerítette a kormányt, melyek révén az erősítette széttagolt pozícióját a kormányzati szervezeten belül. A korábban miniszterelnök-helyettesek által vezetett kormánybizottságok („kis-kormányok”) számát és hatásköreit csökkentették, a miniszterelnök-helyettesek és minisztériumok önállóságát pedig letörték, a miniszteri rendeletkiadást felhatalmazáshoz kötötték. Mindez lehetővé tette az egyes kérdések kormány, és nem miniszteri szintű szabályozását. A leépítésekkel egy időben azonban új típusú kormánytestületek is létrejöttek. A kormánybizottságok döntés-előkészítési, egyeztetési feladatainak pótlására kollégiumokat és tanácsadó testületeket állítottak fel, a Németh-kormány idején pedig felállították a Minisztertanács Kabinetjét, mely a politikai döntések kialakításában játszott fontos szerepet. Ezen folyamatok betetőzésének tekinthető a Miniszterelnöki Hivatal (továbbiakban: MeH) elődjének, a Minisztertanács Hivatalának létrejötte."
A Miniszterelnöki Hivatal kialakulásáról és 2006-ig tartó szervezeti változásairól szóló tanulmányom teljes terjedelmében elérhető a csatolmányból.
- Értékelés csak felhasználók részére!
-
Címkék: publikacio kozigazgatas kormany miniszterelnok meh vezeresedes
Kategória: Publikációk
0 db komment érkezett
Ha hozzáféréssel rendelkezel az oldalak bármelyikén, csak kattints a logójára, és jelentkezz be kedvenc közösségi oldaladon. (Ezt követően ne felejtsd el engedélyezni a kapcsolatot.) Ez azért jó, mert nem kell külön regisztrálnod, hanem a közösségi oldalakon megadott névvel tudsz hozzászólni.
|
Egyben biztonságos is, hiszen a belépés a kiválasztott oldalon történik, így a nemethattila.hu oldalhoz semmilyen azonosító adatot sem kell megadnod. Az adatvédelemről az egyes weboldalak rendszere gondoskodik, amelyről már megbizonyosdhattál, hiszen használod ezek valamelyikét.
- Antall József
- Boross Péter
- Horn Gyula
- Orbán Viktor
- Medgyessy Péter
- Gyurcsány Ferenc
- Bajnai Gordon
![]() |
A MEH helye és szerepe a központi közigazgatásban |
- Gyurgyák: Politikai ideológiák
- A MEH helye és szerepe a központi közigazgatásban
- Területfejlesztés a gyakorlatban
- Hatástanulmány a Babitsról
- Félelnöki rendszer: Lehet-e államfő Orbánból?
- Simon: A politikai kultúra
- A Devlin-Hart vita
- Magyarország euroatlanti kapcsolatrendszere
- Változások a magyar jobboldalon 1990 után





