| Itt vagy most: Blog » Dossziék » Releváns törvények tára
A politikatudomány fontos részét képezik azon törvények, melyek az államműködéssel szoros kapcsolatban állnak. Az első és legfontosabb a Magyar Köztársaság alkotmánya, mely minden más törvény alapját képezi. Nemcsak az államszervezet felépítését, de az alapvető emberi- és állampolgári jogokat is tartalmazza, kvázi egy szerződés, mely az állam és az állampolgárok között köttetett. Az alkotmány különböző fejezetekre tagolódva bontja ki a különböző hatalmi ágak - törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás - működésének legfontosabb és legszilárdabb alapjait. Ezek módosítása a szükséges parlamenti többség biztosítása miatt nem egyszerű. Az egyes fejezeteket azonban az országgyűlés külön törvényben is szabályozta, így született meg például a választási eljárásról, az országgyűlési képviselők választásáról, a pártok működéséről és gazdálkodásáról, az országgyűlési képviselők jogállásáról és tiszteletdíjáról, a helyi önkormányzatokról, a Magyar Nemzeti Bankról, az Állami Számvevőszékről, az Alkotmánybíróságról, vagy akár a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény.
A jogalkotásban fontos szempont, hogy a jogszabályok egymással harmonikusak legyenek, ne legyenek érvényben egymással párhuzamos vagy épp ellentétes jogszabályok, és különösképp, hogy alacsonyabb rendű jogszabály ne konkuráljon a jogszabályi hierarchiában fellette álló másik törvénnyel. Ezen átláthatóság érdekében léptette be a jogalkotó a jogalkotási törvényt, mely rendet tesz az egyes rendelkezések között, és kiküszöböli az esetleges hatásköri összeütközéseket.
A fent említett valamennyi törvény letölthető a csatolmányban található *zip fájlból, további olvasásra pedig ajánlani tudom a tematikus 1000 év törvényei oldalt. A csatolmányban szereplő fájlok letöltésének időpontja 2007, azóta kisebb módosítások léphettek életbe némelyiken.
- Értékelés csak felhasználók részére!
-
Címkék: dossziek_torvenyek alkotmany torvenyek politikatudomany
Kategória: Dossziék
0 db komment érkezett
Ha hozzáféréssel rendelkezel az oldalak bármelyikén, csak kattints a logójára, és jelentkezz be kedvenc közösségi oldaladon. (Ezt követően ne felejtsd el engedélyezni a kapcsolatot.) Ez azért jó, mert nem kell külön regisztrálnod, hanem a közösségi oldalakon megadott névvel tudsz hozzászólni.
|
Egyben biztonságos is, hiszen a belépés a kiválasztott oldalon történik, így a nemethattila.hu oldalhoz semmilyen azonosító adatot sem kell megadnod. Az adatvédelemről az egyes weboldalak rendszere gondoskodik, amelyről már megbizonyosdhattál, hiszen használod ezek valamelyikét.
![]() |
A Magyar Köztársaság Alkotmánya és rendszerezése |
![]() |
Az államműködés szempontjából meghatározó törvények gyűjteménye |





